„az útravalónak a magja bennünk is megvolt”.

Beszélgetés Dresch Mihállyal

(Budapest, 2015. február 09. és 2016. június 07.)

 

Ráduly Mihály (R.M.):
Megy állítólag… Dresch Misit fogom kérdezni Szabados Györgyhöz fűződő kapcsolatáról. Egy folyóiratban megjelent idézettel szeretném kezdeni arról, amit egy interjúdban már elmondtál. Arról, hogy mivel is állítottál oda Gyurihoz: „hogyha szükséged van szaxofonosra, szívesen játszanék Veled”. Aztán évekkel később meghívott a szeptettjébe… Azt gondolom, hogy ez az Adytonnál volt…

Dresch Mihály (D.M.):
Igen, igen.

R.M.:
Megállapíthatjuk, hogy ez ’82-ben volt. Hogyan emlékszel rá, mikor lehetett, amikor kifejezted azt a kívánalmadat, hogy szeretnél játszani vele?

D.M.:
Pontosan emlékszem rá, fönt volt a Várklubban (Budavári Jazzclub). A triójával játszott és abban az időben minden koncertet, ami létezett meghallgattam jazz-vonalon, és Szabados nagyon érdekelt. Különös is volt, nagyon megfogott, jártam a koncertjeire. Akkor még konzis voltam, ’79-ben végeztem, így ez olyan ’78 körül lehetett. A koncert után odamentem hozzá, gratuláltam, akkor mondtam neki. Kérdezte, mivel foglalkozom, mire mondtam, hogy szaxofonos vagyok, és hogyha szükségük van szaxofonosra, akkor állok a rendelkezésére. Nevetett és azt mondta, hogy jó-jó, majd meglátjuk. Két évre rá tényleg szólt, üzent, hogy akkor…

R.M.:
Akkor bizonyára hallott már téged játszani valahol…

D.M.:
Lehet, de ez már kiesik nekem. Biztos láthatott, mert a Lakatos Tónival sokszor fölléptünk együtt alkalmi zenekarokkal. Tőle nagyon sokat tanultam: a szaxofonnak kezelése, a frazír és ilyeneket. Valószínű, hogy így hallott engem is a Gyuri, együtt a Tónival, mert mind a kettőnket elhívott.

R.M.:
Te akkor már a Binder kvartettben játszottál.

D.M.:
Igen. Persze, lehet, hogy ott is hallott.

R.M.:
Az Adyton próbáin játszottatok először együtt?

D.M.:
Nem, voltak előtte már koncertek, próbáltunk, és utána volt a felvétel. Tehát, akkor már játszottunk élő koncerteket is.

R.M.:
Miután összejöttél a Gyurival és elkezdtetek játszani, rögtön megtaláltad a helyedet abban a fajta zenei, filozófiai közegben?

D.M.:
Mint filozófiai közegben igen, mert nagyon érdekelt, elegem volt nekem is az akkori zenei életből. Jó, mint fiatal, feltörekvő zenész, persze… Fiatal srác voltam és elég vehemens is, nem szerettem sok mindent, a Szabadosnál pedig azt lehetett érezni, hogy egy tiszta hozzáállású, nyitott szellemiségű… Szinte szakrális módon gondolkodott a zenéről és mi erre vágytunk. Nála megtaláltam azt és bele is vettetem magam, mint hal a vízbe. Beleugrottam. Nyilván, most már máshogy játszanék, mint akkor, mert rengeteg hiányosságom volt, de maga a lelkesedés és nyitottság megvolt. Hát, ennyi a lényege.

R.M.:
A technikai fogyatékosság – szerintem – a Gyurinál nem számított annyira…

D.M.:
Igen, de nekem, így utólag számít.

R.M.:
Persze, amikor az ember utólag hallja magát…

D.M.:
Neki nagyon komoly instrukciói voltak, ő pontosan tudta, hogy mit szeretne és annak az elvárásnak megfelelően instruálta a zenészeit.

R.M.:
Mennyi volt ebből verbális instrukció?

D.M.:
Sok. Te is tudod jól, hogy a Gyuri nagyon szeretett és tudott beszélni, igénye is volt rá, nem véletlen, hogy rengeteg írása jelent meg. Ő verbális ember is volt, szerintem legalább annyira, mint zenész.

R.M.:
Tökéletesen egyetértek. Ő tulajdonképpen ezt a zenében valósította meg, a kettő elválaszthatatlan volt egymástól.

D.M.:
Igen, ő látta a világ összefüggéseit, tulajdonképpen az Adyton is egy ilyen kompozíció. Most nem tudom elemezni, de egy szakrális zene. Egyrészt Adyhoz is kapcsol, másrészt pedig az Adyton, ami azt hiszem, azt jelenti, hogy „legbelsőbb szentély”.

R.M.:
Igen, a görögöknél.

D.M.:
Igen, tehát ő tudatosan építette föl a zenéjét és ennek megfelelően el is tudta mondani konkrétan, hogy mit, miért kell megvalósítani. Nemcsak hangban, hanem inkább érzelmi töltésben, hogy miről van szó, hogy milyen folyamat, milyen… Instruált minket.

R.M.:
Ezzel szemben én úgy emlékszem és szerintem jól emlékszem, hogy nálunk verbálisan nagyon kevés kommunikáció volt a zenét illetően.

D.M.:
Mivel te nem nagyon vagy kommunikatív (nevet).

R.M.:
Nem is azért, de a Gyurit ez nem gátolta volna a kommunikációban (nevetnek), ő tudta, hogy mit akar visszahallani. De azt nem mondta nekünk, hogy ki, hogyan játsszon, az közben alakult ki, ahogy hozzáült a zongorához, és amit utána csinált, már abból lehetett érezni. Tehát, mi tulajdonképpen egyfajta megvalósítói voltunk az ő elképzeléseinek, zenéjének.

D.M.:
Igen, nyilván ő is változhatott, meg többrétű ez a dolog. Velünk is ez történt, amikor később létrejött a MAKUZ zenekar (Magyar Királyi Udvari Zenekar), ahol rendszeresen gyakoroltunk úgymond szabad zenét. Gyakoroltuk a szabad zenét, ami egy kicsit paradoxnak tűnik, de valójában igazad van. Lehet, hogy én rosszul gondolom, de úgy érzem, hogy egyfajta stílust akart akkor kifejleszteni, egy szabad zenei stílust, közben meg teljesen szabadon akart zenélni. Szóval, volt benne egy ilyen ellentmondás. Ott például azt csináltuk, hogy zenéltünk és utána megbeszéltük, hogy mi történt, hogy szerinte mit nem úgy kellett volna, hanem máshogy. Elemeztük, mert fölvettünk mindent.

R.M.:
És vissza is hallgattátok?

D.M.:
Nem mindig, mert annyira bennünk volt, hogy ki, mikor, mit csinált, ott nagyobb szabadság volt. Az Adyton a maga improvizatív hömpölygésével, azért az egy konkrét zene volt.

R.M.:
Ott már csírájában, illetve az alapelképzelésedben benne volt, amiket mi játszottunk a Gyurival, a Baltás zsoltár, meg a többi dolog?

D.M.:
Persze, ismerem, hallottam azokat is, igen.

R.M.:
Szóval ott is voltak kötött, meg nem olyan módon megkomponált részek…

D.M.:
Persze, ismerem, azok vannak az Adyton-on jobban. Most volt egy emlékest a Budai Vigadóban nem olyan régen, így újra a fejemben van, hogy elég kötött zene. Szóval, nekem ott a kottámban nagyon sok minden le volt írva, hogy milyen irányban, milyen tonalitással… Egy szóló merre menjen… Ki lett dolgozva a szóló is. Játszhattál, amit akartál, de mégis volt egy medre, hogy milyen tonalitások felé találkozunk… Szóval, ez ki volt dolgozva pontosan.

R.M.:
Ez megvolt akkor is, amikor én játszottam vele és ez majdhogynem 10 évvel azelőtt volt, de véleményem szerint az ő koncepciója, ami már akkor kikristályosodott az még tudatosabbá vált, ezért is adhatott több verbális instrukciót.

D.M.:
Igen, igen, így van, biztos.

R.M.:
Mi csak megpróbáljuk a gondolatait – így utólag – kibogozni.

D.M.:
Igen, ő kéne most, hogy leüljön, és mondja el… (nevetnek). (…) Én valami olyasmire gondolok most, hogy a MAKUZ-zal volt egy olyan törekvés, hogy legyen egyfajta karakteres hangzása. De mégis csak szabad zene, de hogy legyen egy stílusa vagy egy karakter, nem is tudom melyik szó igaz rá, de aztán később, ahogy én észrevettem, a Gyurinak az ideája igazából az volt, hogy… Emlékszem, egyszer nála voltunk és mondta, hogy egyre biztosabb abban, hogy a totális szabad zene az az igazi zene. Tehát, értve ez alatt azt, hogy leülsz és az adott inspiráció, ami jön belőled.

R.M.:
Ez tökéletes ráérzés egymásra, és csak a pillanatban megszületett…

D.M.:
Igen.

R.M.:
Előzetes megbeszélés, leírás, kompozíció ….

D.M.:
Igen.

R.M.:
Egy nagyon jó, csak hogy valósítod meg?!

D.M.:
Erről beszélgettünk sokat, ehhez viszont olyan partnerek is kellenek, tehát, aki…

R.M.:
Aki azért már azon nevelkedett…

D.M.:
Nem jutottunk el oda szerintem, nem jutottunk el.

R.M.:
De, ha eljutottak volna, vagy ő meg tudta volna ezt valósítani bárkivel is? Például?

D.M.:
Hát, szerintem voltak neki olyan… Például a… Hogy hívták azt a bőgőst, aki a… Én nem hallottam azt a koncertet, Vajdaságban játszottak duóban…

R.M.:
Az a nő?

D.M.:
Nem. Lehet, hogy ő mással is játszott, de aki a Surman-nel (John Surman), bőgős.

R.M.:
Ja, Barre Philips.

D.M.:
Barre Philips. Azt hiszem ővele játszott, és hogy… Nem tudom, most ezek nem kerek gondolatok, de abban biztos vagyok, hogy a MAKUZ-zal mi egy közös együttműködést tudtunk. Szerepek is valahol kialakultak, tehát egy stílust ki tudtunk alakítani, de az ő igazi ideája az volt, hogy a totális szabad zene. Az egyik ideája, mert meg mint komponista is olyanokat mondott, hogy mindent le akar írni, tehát voltak neki ilyen gondolatai is. Nem, hogy mindent le akar írni, hanem, hogy komponálni kell. Tehát, hogy az a jövő, vagy nem tudom… Emlékszem, volt ilyen korszaka.

R.M.:
De itt megint egyfajta ellenmondás van.

D.M.:
Ellentmondás van. Most ezek jutnak eszembe, de az biztos, hogy a teljes szabad zenében hitt igazából. A vége fele, amikor én még… Amikor a mi kapcsolatunk vége fele ezt hallottam tőle. De olyant is mondott, hogy ő nem hisz a stílusokban. Tehát voltak neki is korszakai…

R.M.:
Amit viszont elmondott, abban a gyökerei, a levelei, a virágai mind benne voltak az ő esztétikai, zeneesztétikai, szellemi hozzáállásával kapcsolatban. A jazztől bizonyos értelemben való eltávolodás: a kötött, meghatározott zenétől a magyar parlandó-rubátó játékhoz, ami valóban jellemző rá… Tudtommal a Kassák Műhely ’75-ben jött létre Szigeti Péter kezdeményezésére és ez rögtön egyfajta csoportosulás lett különféle tagokkal. Akkor még volt 180-as Műhely (180-as Csoport), amikor te…?

D.M.:
Nem. A későbbi 180-as Csoport tagjainak egy része csoportosult a Gyuri köré a Kassák Klubban. Aztán ők külön váltak és megalakították a 180-as Csoportot, ami olyan ’79 táján lehetett, és utána folytatta ezt a műhely munkát a Nyitott Csoport nevű csapattal, amiben a Babits Tóni, Lőrinczky Attila, Kovács Öcsi (Kovács Ferenc) és talán a Tréfás Pista, a hegedűs voltak. Ezek a fiúk voltak benne, de lehet, hogy többen is. Váczi Tamás, aki meghalt már, ő főiskolát végzett, pozanos volt. Ezekkel a fiúkkal dolgozott a Gyuri. Aztán később bekerültem én is ebbe a csapatba az Adyton után, de akkor már nem Nyitott Műhelynek hívták. Aztán lassan, amikor már komollyá vált, állandósult egy olyan 10 fő, ez már a ’80 években, ’83-84-ben lehetett. Igen, ’84-ben, akkor kezdtünk el a Grencsó Pistivel játszani. Rövidesen ők is bekerültek; a Pisti, a Geröly Tomi. Följöttek Pestre és akkor aztán meglett a MAKUZ, a Magyar Királyi Udvari Zenekar. Aztán volt, hogy valaki kivált, de jöttek újak, nagy változások nem voltak. Szabados inspirált, mert írt elég sok zenét, zeneművet: Eszékiáda, Szertartászene a Napkirály tiszteletére… Most nem jut más eszembe, de több darabot is írt. Kimondottan ez a csapat inspirálta, hogy erre a formációra írjon darabot. Mi meg eljátszottuk, úgy ahogy… Aztán később a Kobzos Kiss Tamás, az énekes, aki a Szertartászenében is benne volt betársult. Akkor volt igazából a csúcspontja, de szerintem a végpontja is, ott összetört valami. Az pedig, amikor a Nagy József megrendelésére… Nem tudom, hogy mondjam… táncjátékot adott a Gyuri… A Kormányzó halála, az volt az utolsó MAKUZ-os dolog és utána szétforgácsolódtunk lassan. (…) Szóval, szerintem itt történt egy törés, és az okait én úgy látom, hogy a Gyuri nagyon nagy lehetőségnek vélte ezt a bizonyos megrendelést, illetve ez egy baráti kapcsolat volt közte és a Szkipe (Josef Nadj – Nagy József) között, tehát a megrendelés sem teljesen helyálló, de egy óriási lehetőség volt, mert a Szkipe akkor már európai hírű koreográfus volt, és a Gyuri ezt tudva… Tehát egy nagy lehetőség volt számára is, és úgy készítette el a darabot, hogy… Most mondjam ezeket részletesen?

R.M.:
Ahogy akarod.

D.M.:
Tehát úgy készítette el a darabot, hogy a Szkipe mindig kiküldött neki vagy hazaküldött videó felvételeket a bizonyos próba-stádiumokról, és a Gyuri ezeket komolyan véve időre pontosan megkomponál a Kassák klubban fölvett szabad zenei próba folyamatok anyagából zenét. Tehát a MAKUZ hangzásvilágát építette rá.

R.M.:
Ami a koreográfiához kellett, hogy alkalmazkodjon.

D.M.:
Persze, hát iszonyú sok munkát végzett, tehát ezt ő fölépítette és megírta a darabot, amit itthon össze próbáltunk. Képzeld el (nevet), ezt nem is mondtam… Tehát, ahogy jöttek a videók, a Gyuri… Hát, ugye nem lehetett, hogy most akkor internetezek, meg egyéb, ilyen dolgok nem voltak, hanem akkor megjött egy videó, gondolom a rendőrség azt végignézte (nevet) stb, stb…

R.M.:
A legnagyobb gyönyörűségére (nevetnek)!

D.M.:
És akkor a Gyuri megírta a darabot végül is, pontosan, másodpercre pontosan, és mi betanultuk. Mikor kimentünk Párizsba, ott derült ki, hogy a Szkipéék sokkal szabadabban fogták föl az egészet. Egész máshogy táncolták, egész más tempók voltak, szóval minden más volt! A Gyuri pedig átírta az egészet.

R.M.:
Ők is improvizáltak.

D.M.:
Hát persze! De mi meg nem improvizáltunk, hanem a Gyuri megírta a darabot, énszerintem azért, mert óriási lehetőségnek vélte, és hát ez egyértelmű… És mi pedig nem is voltunk olyan profik, hogy most ott improvizációval meg tudtuk volna ezt olyan szinten valósítani… Én gondolom, hogy ezt gondolta rólunk a Gyuri, jogosan egyébként, de nekünk ez mégis nagyon nagy ütközés volt, és kint szembesültünk azzal, hogy most az egészet, amit tanultunk vagy betanultunk, bebifláztunk, az így nem működik, improvizációról szó nincs, hanem alkalmazottként, mint alkalmazott zenészek ezt le kell játszani. És akkor gőzerővel tanultuk. De hát, ez teljesen más! Ez olyan, mikor kihívnak téged az úszóválogatottba úszni, és akkor kiderül, hogy nem úsznod kell, hanem medencét takarítani. Mondjuk hasonló élmény volt (nevet), de ezt persze utólag már nem így látom, akkor mi így éltük meg. Hozzáteszem azt is, hogy nagyon szép gázsit kaptunk, tehát nagyon jó dolgunk volt, így utólag már máshogy látom, és nyilván most már máshogy látom…

R.M.:
Csak bizonyos dolgok felemésztették…

D.M.:
De akkor…

R.M.:
…azért volt a szétforgácsolódás.

D.M.:
…és akkor ez nekünk egy nagyon nagy traumát okozott, nemcsak nekünk. Hát én akkor együtt laktam a fiúkkal, én hallottam az esti beszélgetéseiket, hogy kiben milyen visszhangot váltott ki. Szóval…

R.M.:
Érzelmek dúltak…

D.M.:
…hát, totál kivoltak.

R.M.:
Negatív érzelmek (nevet)…

D.M.:
Kivoltunk, hőbörögtünk, minden… A lényeg az, hogy megvalósult a darab, és a Théatre de la Ville-ben nagyon nagy sikere volt, arra emlékszem. Közbe teszem azt, hogy a  Théatre de la Ville-ben volt a bemutató koncert, de előtte hazajöttünk és a Gyurival összeült a társaság, a MAKUZ és beszélgettünk az eseményekről, hogy mi történt, és ott ezeket mind elmondtuk, fölszínre került. Pontosabban, én biztos, hogy elmondtam, mert ott konfrontálódtam, ütköztünk, tehát ott ki kellett mondani bizonyos dolgokat. És kimondtuk, én tudom, hogy kimondtam, de most mindegy… És utána már második körben utaztunk ki, tehát volt egy fagyos légkör. A Gyurinak ez fájt, hogy… Meg mindannyiunknak! Tehát, megsérült a csapat!

R.M.:
Hát pesze!

D.M.:
És akkor megtörtént a Théatre de la Ville beli koncert, ahol mindenki odatette magát, tehát félre tudtuk tenni ezeket a problémákat, és nagy siker volt, tényleg. Utána én odamentem, emlékszem rá a Gyurihoz… Biztos hallja ezt, amit mondok, hogy… Odamentem hozzá a színpad szélére. Nagy taps volt, tehát még bent voltunk a színpadon, de már kivonultunk, és akkor annyit mondtam neki, hogy… Mert tudtam, hogy ez így nem jól van, hogy ez így, tehát sérülünk. Ő is, vagy legfőként…

R.M.:
Lehet, hogy ő is így látta, csak az ő keze jobban meg volt kötve.

D.M.:
Hát nyilván. Igen, igen…

R.M.:
Ő volt a komponista.

D.M.:
Hát persze, persze. Meg maga a lehetőség. Tehát, ezt neki meg kellett fogni, meg kellett tartani… Tehát, ez egy komoly kihívás volt ez a bizonyos dolog! Na és a lényeg az, hogy én odamentem… Ugye, ellágyult a szívem és odamentem hozzá és annyit mondtam neki félénken, mert figyelj, én tartottam tőle (nevet). Csak annyit mondtam neki, hogy: „Gyuri, én is örülök ám a sikernek, hogy sikere van a darabnak”. És akkor rám nézett Gyuri és azt mondta: „szeretlek Misikém” (nevetnek). Úgyhogy ezt… De sajnos, mégis. Utána az történt, hogy úgy tűnt, hogy föloldódik ez a dolog, és tényleg… Utána sokáig nagyon komoly turnéink voltak, stb., stb… És, aztán valahogy… Szóval, mégis úgy érzem, hogy valami ott, ott, ott…

R.M.:
Hát, ez nagyon jól kapcsolódik ahhoz, amit előbb mondtál, hogy akkor volt igazán a csúcspontja, de szerintem a végpontja is, ott összetört valami!

D.M.:
Vagy fordulópontja, mert igazából nem az volt a vége, hanem fordulópontja!

R.M.:
Csúcspontja, végpontja is…

D.M.:
Vagy inkább fordulópontja.

R.M.:
Jó, szerintem ennyi elég erről.

D.M.:
Így van. Ennyi.

R.M.:
Jó.

D.M.:
Igen, én ennyit gondoltam. (…) Tehát, ugye nem tudtam folytatni tiszta szívvel, mint ahogy régen, a Gyurit vissza kellett utasítsam, és nagyon rossz érzés volt, itt tartunk. Utána elkezdtem más dolgokat is csinálni, amit később egy jó barátom (amit nem kell leírni) szememre vetett, de konkrétan írt egy levelet. Egyébként a Bicskei Zoli volt. Egy nagyon kemény levél volt, de jóval később. Nem olyan régen volt egyébként, vagy 6-7 éve. Visszatérve a Gyurival való kapcsolat az olyan volt, hogy akkor még tényleg egy zárt közösség voltunk tényleg, oda akárki nem tudott bekerülni. Tényleg egy olyan izolált közösség, ezért is nem szeretett minket a jazz-szakma vagy oda-vissza.

R.M.:
Sőt, ki is voltatok tagadva bizonyos értelemben…

D.M.:
Na, tehát egy zártság volt, és énnekem a tököm evvel is tele lett, hogy így mondjam.

R.M.:
Gondolom…

D.M.:
S amikor ez megtörtént, akkor én elkezdtem nyitni. Hát, fölhívott előbb-utóbb ez vagy az, most nem tudom a neveket, lényegtelen.

R.M.:
Mindegy…

D.M.:
Tehát úgy éreztem, hogy be vagyok zárva, és hogy elfáradtam, ebben a tevékenységben elfáradtam. Amit leírtunk itt, vagy elmondtam. És elkezdtem nyitni és belekeveredtem tényleg mindenféle dologba. Szóval (nevet), de hozzáteszem…

R.M.:
És végül is az lett a szemedre hányva, hogy hogyhogy mindenki mással és hogyhogy a Gyurival nem játszol, holott már megfogalmaztad ezt a kérdést.

D.M.:
Igen, de ezen én is ettem magam. Igen, de viszont elkezdtem egy másik úton vagy egy… Ez így alakult, na. Igazából, most itt ülünk ennél az asztalnál, 2006. június 8. vagy 7., és most én is úgy vagyok velem, hogy igazából megint bezárultam.

R.M.:
Most?

D.M.:
Igen! Érdekes. Tehát, kaptam ezt a megfenyítést, rám az nagyon hatott és igazándiból lassan ki is… Ahogy belekerültem áramlásokba, úgy ki is vontam magam. Tehát, most igazából teljesen egyedül vagyok (nevet). És úgy érzem, hogy megint csak a saját lépteimet akartam lépni.

R.M.:
Nagyon jól teszed! Ez hozzád tartozik. A te interjúd, a te életstílusodhoz tartozik, és jó is hogy az ember néha visszalép, és újra gondolja saját magát, újra kitalálni…

D.M.:
Muszáj!

R.M.:
Te már, amióta ismerlek, már Dresch Mihály vagy. Mondjuk ’81-ben még nem voltál… (nevetnek). (…) Te mikor játszottál utoljára vele?

D.M.:
Utoljára a MÜPA-ban, ott koncerteztünk.

R.M.:
Az események titkos története az ’96-os történet…

D.M.:
Hát, abból van több is. A filmfelvételt mondod, arra gondolsz, ugye? Előtte úgy volt, hogy én játszottam benne… Most magamat előre mondom, pedig nem az a lényeg; Grencsó Pisti, jómagam, Kobzos és a Gyuri. Az történt, hogy én olyan ’98 táján egyszer csak kiszálltam a zenekarból. Szóval, az egy nehéz pillanat volt, akkor volt a Gyuri 60 éves. Igen, ez A Kormányzó halála után egy-két évvel volt. A Fonóban játszottunk és valahogy olyan érzésem volt, hogy nem tudom ezt tovább csinálni. Egyszerűen volt bennem egy olyan konkrét érzés, hogy nem akarok ilyen zenét játszani.

R.M.:
Te akkor már csináltad a saját zenédet…

D.M.:
Igen. Tudom, hogy mi volt, konkrétan tudom az eseményt, hogy mi az, ami engem… De nem tudom, hogy ez tartozik-e valakire. Vagy elmondjam?

R.M.:
Hát, légy szíves, hogyha megtennéd…

D.M.:
Annyi történt, hogy a Fonóban játszottunk, és ahogy én visszaemlékszem totális szabad zene volt, tehát nem volt semmi megbeszélés; kimentünk és játszottunk… Ez a MAKUZ volt, ilyen 10 fős fölállásban és elkezdtünk játszani… Akkor már kialakult nekünk egy csomó féle hangzás… Szóval, tudtunk már úgy tudat alatt operálni, volt egy karaktere annak a fajta játéknak azzal együtt, hogy szabad volt teljesen, meg ideológia is volt mögötte. A Gyuri nem akart olyan fajta free zenét játszani, amilyent mondjuk abban az időben az NDK-s, a kelet-német zenészek játszottak, mert ő nem úgy fogta föl.… Hú, most nem tudom elmondani ezt…

R.M.:
Ez nagyon jó gondolat, nagyon jó párhuzamot állítasz fel…

D.M.:
Igen, mert máshogy próbálta megközelíteni ezt a szabad zenélést… Ezen mi sokat dolgoztunk, és az utolsó koncerten, amin én is részt vettem ott történt az, hogy lejátszottunk egy jó 40-45 percet, egy zenész érzi, hogy ez annyi, tehát, aki gyakorló zenész, ezt az időtartamot, ezt pontosan érzi. Na, most ez egy szett, 45 perc és az tényleg annyi, egy-két perc ide-oda… Szabad zenét játszani 45 percig! Nyilván nem minden úgy működött, ahogy kellett volna, de sokszor előfordult, hogy nem úgy működött, ez nem baj… Csak hát bennem volt egy olyan, hogy jó, lement ez a rész, tartunk egy szünetet, jó lett volna kiszellőztetni magam. De nem az történt, hanem mondja a Gyuri, hogy újra… Ritkán játszottunk és akkor beleadott apait-anyait, természetesen mi is, csak nálam történt egy olyan dolog, hogy valahogy elfáradtam ebben a 45 percben. Ennek nyilván mélyebb okai is voltak, de így visszaemlékezve ilyesmi volt; elfáradtam. Nem is fizikailag, mert akkor még nem volt erről szó, hanem inkább szellemileg. A Gyuri belekezdett egy másikba és megint lenyomtunk egy ugyanolyan hosszú részt! Az már nekem nem esett jól, de megcsináltam, de már nem, nem! És hallottam a fiúkon is, hogy minden visszaköszön, tehát hogy nem friss már a dolog, de hát jó, még ez is belefér. És a közönség is… Jóval több, mint egy óra, úgy 80 perc körül.
Én akkor pfúú… nagyon elfáradtam! És akkor a Gyuri még bedobta, hogy „gyerekek, akkor Regölés”!  Szóval, bedobta, hogy még játsszunk valamit. Tehát ő annyira… pfúú, és akkor éreztem, hogy én nekem ez most nagyon-nagyon nehezemre esik, de olyannyira, hogy akkor átpattant bennem, hogy én ilyen zenét nem akarok egy pár évig játszani. Kimentünk az öltözőbe és gondoltam, nem rejtem véka alá, odaálltam a Gyurihoz és mondtam neki: „ne haragudj Gyuri, de én nem akarok most ilyen zenét játszani”. Azt mondja, „mi van, van valami baj”?! Mondom, hogy „nincs, csak ezt érzem”. Tudomásul vette, később is keresett még, de nem akartam. Na, most ebben az a furcsa, meg az, ami nekem egy kicsit… Nyilván vannak, akik ezt a szememre vetik, hogy én aztán egész más dolgokat is elkezdtem csinálni, tehát miért volt az, hogy ezt meg nem csináltam!? Tudod, van bennem egy kicsit ilyen érzés, hogy… De nem tudtam akkor én azt tovább csinálni. És ez meg is tört engem. Amikor te is már hazajöttél, amikor a MÜPA-ban volt a Gyurinak a…(70 éves születésnapi koncert – MÜPA, 2009.03.16.)

R.M.:
Azon ott voltam.

D.M.:
Akkor újra játszottunk, de addig nem és addig eltelt egy olyan jó 5-6 év, vagy több.

R.M.:
Még több is, utána kell nézni. Én 2008-2009-re datálnám.

D.M.:
Igen, olyasmi. Na, röviden ennyi, így éltem meg ezt.

R.M.:
Valószínűleg köze volt ahhoz is, hogy te akkor már javában csináltad a saját dolgaidat, de ez csak az én véleményem.

D.M.:
Nem tudom, hogy ez befolyásolt-e. Lehet, nem tudom.

R.M.:
Párhuzamosan lehet csinálni a kettőt.

D.M.:
Persze, hát csináltam is. Volt más oka is ennek a szétválásnak, de szerintem nem az a lényeg, hogy én kiváltam, a többiek nem váltak ki. Maga az együttműködés az nagyon fontos volt nekem is, és az biztos, hogy olyan kaliberű emberrel, aki ilyen tudatos látásmóddal rendelkezik, azóta sem találkoztam. Tehát, hogy azt mondjam, hiányzik is. De valami megtört, ami sajnos nem jött helyre.

R.M.:
Hát, ilyen az élet.

D.M.:
Ja.

R.M.:
Vannak akik etno-jazznek nevezik a te zenédet is. De már hallottam olyant, hogy a Szabadosra is azt mondták, hogy etno-jazz. Hát, ha valami nem etno-jazz, akkor az nyilvánvalóan ez. Ez a fajta etno-jazz, maradjunk mégis ennél a fogalomnál a te zenédben egységes koncepció, ami a népzenéből és a jazzből táplálkozik.

D.M.:
Én nem így fogalmaznék. Vagyis, ahogy te mondod, az igen.

R.M.:
Én csak körbe tudom járni, mert először annyira idegenkedtem ettől, hogy etno-jazz, meg Világzene…

D.M.:
Igen, én is. Szerintem ezek mind olyan dolgok, hogy vannak, akik ráülnek valamire, már olyan értelemben, hogy divatot csinálnak, és akkor elnevezik etnonak… Nekem ez nem úgy keletkezett, hogy kitaláltam valamit, abszolút nem erről van szó, hanem belekeveredtem zenébe. Először is a jazzbe, aztán a Szabados féle zenébe, aztán a népzenébe olyannyira, hogy sokat voltam Erdélyben is. Meg jártam táncházba, oda is 10 évig, sőt tovább is, tehát komolyan kezdtem szeretni. Nem mondanám, hogy foglalkoztam vele, hanem… Valahogy össze akartam magam rakni, hogy egy olyan zenét csináljak, amiben ezek valahogy benne vannak. Ennyi az egész történet. Azért csináltam most ezt is, ezt a kis vonós zenekart. Egyrészt az az oka, hogy a zenekar nem szokott sokszor ráérni, én pedig meg akarom oldani, hogy ha meghívnak, akkor föl is tudjak lépni. Valamiért szeretek brácsákkal játszani, és akkor… Miért ne?! Ott is összerakom, amit én tudok játszani, azt játszom. Most már nem is félek ettől, szerintem ez a lényeg, hogy amit te akarsz, szeretsz vagy tudsz és össze bírsz rakni azt játszd el! Teljes zenét játszani, tehát maradéktalanul tiszta stílust, azt nagyon nehéz. Meg lehet azt is valósítani, hogy egy-egy lemezen talán sikerül valaminek derengeni, de igazából már nem így gondolkodom. Persze, ha csinálok egy lemezt, akkor nyilván úgy gondolkodom, hogy az nekem is tetsszen, meg tudjam, hogy az mi, meg érezzem azt, hogy… Hát, ezt te jobban tudod. Most már úgy vagyok vele, hogy szeretem, fogom a hangszeremet, azt’ játszok. Tehát nem, nem etno-jazz.

R.M.:
A lényeg az, hogy amit te játszol az őszinte és belülről fakad, és azt valósítottad meg…

D.M.:
Próbálom…

R.M.:
…és ez ki is sugárzik. Jópárszor voltam a koncertjeiteken és akik eljöttek, azokon nagyon sokszor tapasztaltam ezt a fajta rezonanciát és ezt a fajta kommunikációt a közönség és a zenekar között.

D.M.:
A te idődben ugyanígy volt.  Mi, amikor téged hallgattunk, most ez nem udvarlás, egy etalon voltál nekünk. Abban az időben te voltál, aki úgy fújtál, hogy az emberre ráragadt egy ilyen hozzáállás.

R.M.:
Visszakanyarodva a Szabados és a te kapcsolatodra, tudván azt, hogy egyrészt népzenét már akkor hallottál, de szerintem a Gyimesben ’82-ben még nem jártál.

D.M.:
Nem… Így, a Szabados jóvoltából…Ő már beszélt, sokat beszélgettünk és akkor említett dolgokat. Az erdélyi zene fontossága, meg Bartók munkássága, meg Kodály, de hát maga a magyar kultúra abban az időben azért elég erős volt. Akkor még élt Nagy László, Weöres Sándor, tehát ezeket az embereket még lehetett látni az utcán is. Más volt, a mai világgal összehasonlítva. Azért benne volt a levegőben az Erdélynek, hogy úgy mondjam a „felfedezése” akkor zajlott. Kornis Péter fotós, a Martin György tánckutató, ők akkor, abban az időben… Szóval, zajlottak ezek a dolgok és a táncház mozgalom is akkor…

R.M.:
Hát, az már akkor megindult, amikor én még itthon voltam…

D.M.:
Akkor, ’73-ban…

R.M.:
Emlékszem, a Sebővel és a Halmossal volt egy közös filmfelvételünk, akkor hallottam őket beszélni, nagyon lelkesen… Játszottunk a Fővárosi Művelődési Házban a Fehérvári úton, gyakorlatilag ott kezdődött a táncház. Az első vagy az egyik első táncház, sokszor megálltam és megnéztem.

D.M.:
Ja, ja. Akkor a népzenének a jelenlétét már lehetett érezni, mindenütt lehetett. Tehát, a ’80-as években ez már teljesen átjött…

R.M..
Én például a népzenéhez a Szabadoson keresztül kerültem közel. Akkor még nagyon-nagyon kevés felvétel volt, gyakorlatilag egy lemezt tudok mondani, ami egy nagyon jó válogatás volt ugyan, de a későbbiek, azok az albumok, amiket kiadtak, azok már csak a ’80-as években voltak. Akkor aztán folyamatosan adták ki az antológiákat, amiket meghallgattam… Tehát, volt az a Szabados féle Kortárs Műhely, hogy globálisan nevezzük…

D.M.:
Hát, az a MAKUZ!

R.M.:
Mondtad, hogy nagyon sokszor free-t gyakoroltatok. A kérdésem az lenne ezzel kapcsolatosan, hogy te miként látod; a Gyurinak milyen igénye volt arra, hogy nagyobb formátumokban gondolkozzon. Mert a nagyobb formátum azzal is jár, hogy kötöttebb, több mindent kell leírni és begyakorolni. Ha ez nem is ellentmondás, de…

D.M.:
Az volt, hogy mi gyakoroltunk, igen, éveken keresztül minden kedden összejöttünk a Kassákban. Odamentünk és 10-től 1-ig, 2-ig próbáltunk. Ez azt jelentette, hogy ittunk egy kávét, beszélgettünk és aztán neki a hangszereknek, elkezdtünk szabadon játszani.
Volt, hogy sokszor megálltunk és akkor a Gyuri mondta, hogy itt rossz irányt vett a zene és el is mondta, hogy szerinte miért. Néha voltak ütközések is, volt, hogy vitatkoztunk vele, hogy „én miért nem játszhatom azt, hiszen én ezt éreztem”. Emlékszem, egyszer a Tréfás Pisti… Aztán ki is szállt, nem sokra rá otthagyott minket. A lényege az volt, hogy a Gyuri ezeket fölvette. Naaa, hogy hívták, milyen István, várjál?! Egy jó gyerek, mindig fölvette, de a részünkre! Tehát fölrakott két mikrofont és fölvette.

R.M.:
Ezek vajon megmaradtak?

D.M.:
A Gyurinál volt, szerintem a felesége tudja. Emlékszem, évekig csináltuk ezt. A Gyuri egyszer elkezdte elemezni ezeket és amikor létrejött az a bizonyos franciaországi fellépés-sorozat, ami aztán odáig alakult, hogy a Salzburgi Ünnepi Játékokon is játszottuk. Elmondta nekünk, hogy A Kormányzó halála című táncjátékot úgy komponálta meg, hogy meghallgatta ezeket a felvételeket és bizonyos hangzásokat leírt, tehát, így csinálta meg a zenét. Igazából egy stílust csinált, mint ahogy a zeneszerzők. Vannak nekik is hangképeik vagy ahogy tetszik, és ő ezeket leírta.

R.M.:
Ezt valósította meg kompozíciós technikával.

D.M.:
Igen, kompozícióval összefűzte, igen, igen… De, tulajdonképpen a gyökere az ezeknek a szabad zenei összejöveteleknek a gyümölcse volt. Tehát, a kettő így jön össze. És aztán nekünk az nagyon nehéz volt, hogy… Eszembe jut a Coltrane, hogy a Coltrane-nak megmutattak egy saját szólóját leírva, amire azt mondta, hogy „hát én ezt nem tudnám lejátszani” (nevet). Valami ilyesmi, hogy mi ott szabadon játszottunk és kialakultak tényleg nagyon komoly, nagyon szép dolgok, de amikor a Gyuri ezt leírta, megpróbálta leírni, nem lehetett könnyű, és nem tudtuk lejátszani. És akkor mondta is: „de hát, ezt ti játszottátok” (nevet)! De nem tudtuk úgy lejátszani, mert akkor már az nem úgy szólt! Szóval, nagyon nehéz meló volt megtanulni ezt lejátszani.

R.M.:
Tehát olyan, mintha egyfajta módon interpretálnád saját magadat, csak …

D.M.:
Saját magunkat, igen!

R.M.:
Másféle technikai tudást vagy másfajta gondolkodást is kívánt.

D.M.:
Igen, de hát mondjuk ez csak egy része. Amit kérdeztél, hogy a leírt kompozíciós zenék, meg a szabad improvizációk… A MAKUZ-zal kapcsolatosan volt egy ilyen párhuzam. Te ismered a Gyurit, sokszor mondta, hogy „na, ilyent még senki nem csinált”! Neki volt egy olyan törekvése, hogy szűz területen járjon, amit még senki nem csinált, volt neki egy ilyen vágya vagy gondolata. Tehát, mi azt csináltuk vele vagy együtt, azért gyakoroltunk, hogy ezt mi kifinomítsuk, ne csak össze-vissza tülköljünk, hanem finomítsuk, hogy olyan szövetek alakuljanak ki, amik ránk jellemzőek. Vagy így is mondhatnám, hogy magyar szabad zene. Azért volt Magyar Királyi Udvari Zenekar! Mondjuk a királyt, azt úgy képzelte, hogy… Egyrészt royalista volt, tehát, ezt biztos tudod, a királyságot tartotta a legjobb társadalmi…

R.M.:
Nem tudtam.

D.M.:
De! Tehát, hogy a király az szent, istentől rendelt ember, akinek a kezére van bízva a nép. Ő így gondolkozott társadalmilag és aztán a Magyar Királyi Udvari Zenekar egy képzelt ideális királynak az udvari zenekara volt, ezért lett az MAKUZ, a Magyar Királyi Udvari Zenekar.

R.M.:
A nevet tudom, de ilyesfajta összefüggést nem láttam és őszintén, nem is tudom mire vélni, főként ismerve, hogy ő vallásos ember volt és ez ellene mond a Bibliának. Amikor az izraeliták királyt akartak isten helyett, akkor megválasztották, nem isten nevezte ki a királyt. Ők egy királyt akartak, amit aztán meg is kaptak.

D.M.:
A magyaroknál is ez megvolt, a régi magyar királyoknál, hogy Istentől rendelt. Most olvasom, azt hiszem, hogy a Pál apostol a korinthusi levelekben, ott is vannak ilyen utalások. Vagy a rómaiakhoz? Nem tudom, egymás mellett van a kettő, nem akarok okoskodni. Azt mondja, hogy a törvényt, a társadalmi törvényt el kell fogadni, mert minden istentől van rendelve. Hát akkor egy király nem tőle?

R.M.:
Mindegy (nevet)!

D.M.:
Bonyolult, persze.

R.M.:
Így utólag visszagondolva, a Szabados Györggyel töltött évek mennyire járultak hozzá ahhoz, hogy meg tudd valósítani a te zenédet? Mondtál egy szép mondatot valahol, hogy „az útravalónak a magja bennünk is megvolt”.

D.M.:
Igen, ezt most is így gondolom. Azért csapódtunk hozzá, mert nekünk is megvolt ez a fajta igényünk a zenéhez, de ő tudta ezt fölhozni belőlünk vagy ő tudta igazából megvilágítani, hogy ezt hogy…! A fontosságára, hogy ne kallódjunk el! Aztán persze elkallódtunk, de mégis, mondjuk például a Grencsó Pisti is mégiscsak a saját útját járja, nem tért le róla! A többiekről most nem, nem is akarok, hogy ki, mint, mert ez nem olyan egyszerű.

R.M.:
A Szabados életmű gyűjtéséhez tartozik, hogy digitalizálták a kompozícióit, ez nagyon jó történet, a Grencsóék játszanak egypár dolgot…

D.M.:
És azt nagyon szépen megcsinálták, azokat az átiratokat is. Baromira jó volt, nagyon tetszett!

R.M.:
Ez tényleg kéne. Pár könyvtárban ezek meglesznek, ez jó, tehát hozzáférhetőek. Nekünk is az a célunk, hogy hozzáférhetőek legyenek mindenki számára, akit ez érdekel. Illúziói már senkinek nincsenek, de..

D.M.:
De!

R.M.:
De? … Neked (nevetnek)!

D.M.:
Hát, csak illúzióim vannak!

R.M.:
Jó neked (nevet)! Mit akartam mondani?

D.M.:
A gondolatnak a kulcsa.  A Grencsó és mindenki csinálta a maga…

R.M.:
A Grencsóék játsszák a dolgokat. Például Az esküvőt meg az Adyton-t. A MAKUZ-os dolgokat nem lenne érdemes megcsinálni, nem lehetne összehozni? Ha nem is ugyanazt a MAKUZ-t, mert tudom, hogy egy-két ember nagyon eltávolodott ettől a vonaltól?

D.M.:
A Grencsónak szerintem van ilyen terve. Szerintem jó is, meg is lehetne csinálni, bár nyilvánvaló, hogy lenne egy csomó sértődés. A Pisti is olyan ember, hogy nagyon megválogatja kikkel játszik, es a régi csapatból szerintem lehet, hogy nem hívna meg mindenkit. Most nem vagyok diplomatikus, de van egy ilyen érzésem. Ezzel együtt meg lehetne csinálni, lehet, hogy ha például benne lennénk többen a régiből, akkor jobban tudnánk visszaemlékezni, hogy is volt. De nem tudom, mi a cél… Pont azt előhozni? Pont azt úgysem tudjuk! Mert az Adyton is, ahogy most játszottuk, megszólalt, de ez is más volt.

R.M.:
Más volt és ez a jó, nem utánozni kell. Nekem ugyanaz lenne az elképzelésem a Gyuri által a MAKUZ-ra írt dolgokról.

D.M.:
Ahhoz meg kellene… mondjuk például a Kovács Öcsi (Kovács Ferenc).

R.M.:
És az Öcsi nem lenne benne?

D.M.:
Hát, szerintem nem.

R.M.:
Miért?

D.M.:
Az Öcsi szerintem benne lenne, csak a Grencsó nem lenne benne (nevet). Ezt ne írják bele! Én ismerem a Pistit, szerintem nem. Márpedig szerintem, aki legtöbbet fölfogott zeneileg abból, ami a MAKUZ-ban történt, meg a Gyurinak a darabjaiban, aki legjobban érti ezeket, az a Feri.

R.M.:
A Feritől hallottam egy koncerten valamit, ami a Szabados Gyurinak lett ajánlva és az nagyon jó volt.

D.M.:
Persze, őneki egyébként vannak nagyon jó kompozíciói.

R.M.:
Úgyhogy nekem első hallásra furcsa, azért álltam meg egy pillanatra gondolkodni, hogy vajon miért nem?

D.M.:
Szerintem itt emberi dolgok vannak. Tehát, a Pisti nagyon zárt fiú, tudom, hogy már nem mindenkit fogad el.

R.M.:
Véleményed szerint mennyire volt tudatos a népzene hatása a Gyurira? Nyilvánvaló volt az a fajta bartóki szellemi örökség és magának a népzenének a hatása, de ugyanakkor a gregorián zsoltár, meg bármi, ami ugyancsak lehet népzene…

D.M.:
Hát igen, ő például nagyon szerette a református zsoltárokat is ezt tudom, ezt te is tudod.

R.M.:
Játszottunk is egy gyönyörű zsoltárt. Mondta, hogy az édesanyja gyermekkori énekeskönyvéből másolta ki a dallamot.

D.M.:
Szerintem a népzenéhez ő úgy állt hozzá és én egyetértek vele amúgy, hogy a magyarok Ázsiából hozták a zenét. Ezt még mindig lehet hallani bizonyos dolgokon és ő ezt mélyen érezte és szerette is, ezt az Ázsiából hozott vonalat. Ápolta is, szóval ez vissza is ment. Nem véletlenül kezdte el tanulmányozni a… A Szertartászene, azt hiszem annak az elején van egy gagaku, egy japán udvari zenei stilizált gagaku, meg több ilyen belső-ázsiai dolog, amit… Hát visszament! Kőrösi Csoma Sándor nem véletlenül ment el Tibetbe és ott is halt meg, mert kereste a gyökereket. A Gyuri ezekről hogyne tudott volna, nagyon olvasott ember volt, de szívből is így érezte.

R.M.:
Ami engem zavar ezzel kapcsolatban, hogy sokat azt mondják, hogy sámánisztikus zenét játszott…

D.M.:
Az igazi zene sámánisztikus! Ha egy Coltrane-t meghallgatsz, nem sámánisztikus?! Az a lényege (nevet)!

R.M.:
Igen, de őnála ez szakrális, egy felülről jövő zenét jelentett. A sámánizmus, legalábbis számomra mást jelent.

D.M.:
Én ebben nem teszek különbséget, szerintem a sámán a legjobb értelemben vett médium. Megnyílik, és egy zenésznek is az a feladata. Aztán, hogy mi jön be, te mit használsz, mit engedsz be, mire vagy hajlamos, azt nem te döntöd el, azt kapod. Egy drogos is beenged egy csomó mindent, aztán lehet, hogy a villamos alá ugrik. A másik ember nem ugrik alá, hanem mondjuk megtér. (…) Na jó, de ezek már zavarosak visszagondolva. Egy szó, mint száz… Őneki ez a sámánisztikus zene, ahogy én így rá visszaemlékezve, hú, ki is ment a fejemből az a mondat… Tehát, hogy… igen. A sámán az a legtisztább állapotban van…

R.M.:
Ez a Gyurinak a felfogása vagy a te véleményed arról, hogy mi tesz valamit sámánisztikussá?

D.M.:
Sámán a legtisztább értelemben, tehát az hogy sámán, az hogy minek nevezzük, az szerintem egy másodlagos kérdés, de ezen a vonalon megyünk…

R.M.:
Ez definíció kérdése.

D.M.:
Igen. Az, hogy a legtisztább állapot az égiek felé. A legtisztább állapot, egy nyitás az égiek felé.

R.M.:
Az egy közvetítő.

D.M.:
A sámán az az. És ez ugyanolyan, mint a hit is. Ha te hinni akarsz Jézus Krisztusban, a legtisztábban kell hinned benne. Tehát, ha meg akarod magad nyitni, akkor sámánná kell váljál. Az most, hogy keresztény vagy Jézus felé nyitsz, a szellemvilág milyen ága felé nyitsz, akkor okkultizmussá válsz vagy fekete mágiává, de ha te egy avatott ember vagy… A sámán az gyógyítani akar mindig. Tehát, ilyen értelemben sámánisztikus, hogy megnöveli az igényt teljes mértékében a jónak a beengedésére.

R.M.:
Ezt értem, de nekem a sámánisztikus például annyira távol esik a Bibliától…

D.M.:
Nekem nem.

R.M.:
Neked nem.

D.M.:
Ahogy most mondtam.

R.M.:
Definíció kérdése, igen. Már volt ilyen egy-két dolog.

D.M.:
Hát, a Jézushoz is nehéz megnyílni. Jézus fönn van, vagy Jézus egy más dimenzióban van, a sámán az a földön van. Egy pap is lehet sámán, egy református pap.

R.M.:
A sámán az felmászik a Jákob létráján ahhoz, hogy elérje vagy közelebb kerüljön istenhez.

D.M.:
Igen, igen. Szerintem igen. Az földi lény, egy földi emberi lény, akinek megvan a lehetősége, alkalmas arra, hogy olyan tiszta energiái vannak, hogy meg tudja magát nyitni. Lehet, hogy kell neki segítség, persze, hogy kell, ma még inkább kell, de a Gyurinak ez volt a… Ez jellemző volt rá, hogy olyan módon sámánisztikus volt, de a legtisztább értelemben. Egy olyan ember, aki megpróbál nyitni a jó, az égiek felé.

R.M.:
Ilyen értelemben értem is, csak a sámán, mint maga, az… Ez kapcsolódik is, főleg, ha tovább vetítenénk a jelenkorba ez az okkultizmushoz vezető dolog… Felőlem abba is hagyhatjuk.

D.M.:
Igen, igen, igen. Abba hagyhatjuk, de mondom… Ezt egyébként önmagára, szerintem nem mondta soha, hogy sámánisztikus az ő zenéje.

R.M.:
Nem önmagára mondta, de a sámán, azt ugyanúgy mondta, mint egy pár… Ez volt az egyik… nem vezérszó, dehát… satöbbi… (…) Na, bekövetkezett a nagy rendszerváltás, az úgynevezett rendszerváltás, gondolom a Gyuri is többet remélt attól, mint amivé lett.

D.M.:
Az MDF-ben volt tanácsadó.

R.M.:
Hallottam, hogy egy darabig beszállt a politikába, aktívan politizált. Mit tudsz a politikai nézeteiről? Mi lett volna az ő idealizált változata a magyar szellemi örökségre, a magyar kultúrának a megőrzésére? Pontosan ezt nem kapta meg…

D.M.:
Hamar kiderült. Ő azért, szerintem gyakorlatias is tudott lenne. Idealista ember volt, elsősorban a zenében, más területen is, de azért nem volt naiv, tudta vagy látta, hogy mik történtek. Látta például, hogy amikor már nyilvánvaló volt a változás az MDF-be belépett egy csomó olyan ember, aki komcsi volt. Nyilvánvaló, ismert komcsi és belépett. Ám úgy gondolta, hogy az MDF-nek a rendszerváltásban nagyon fontos szerepe van még így is. Ugye, megengedte az Antall József, hogy belépjenek, hogy minél nagyobb tömegbázis legyen, hiszen ez az ereje minden politikai erőnek.

R.M.:
Hát végül is ez által a saját erejüket táplálták. Antall József mondta, hogy a demokrácia olyan fontos dolog, hogy azt nekünk kell csinálni.

D.M.:
Jó, ebbe én nem akarok belemenni, mert nem értek a politikához. A lényeg az, hogy a Gyuri hitt ebben, meg hát sokan hitték, hogy végre megszabadultunk a kommunizmustól és szabad ország leszünk. Egypár évig így is működött vagy úgy tűnt, de hát a háttérben már régen el volt döntve minden, ezt lehetett tudni, ezt a Gyuri jobban tudta, mint én. Néztük a tévét és én akkor döbbentem le… Akkor még élt a Grósz Károly, az utolsó vezér, Kádárnak volt az utóda és ő mondta; hogy ne legyünk naivak. Mondta az évszámot is, hogy ’88-ban vagy ’87-ben, nem tudom pontosan, jött egy orosz vagy szovjet delegáció. A Grósz akkor már halálos beteg volt, tehát ezt úgy mondta el, hogy nyugodtan elmondhatta már, és akkor el is mondta. Itt elmondták neki pontosan, hogy itt mi fog történni. Át kell menni demokráciába, ennyi párt lehet, ezekből és ezekből az emberekből. Az oroszok mondták meg, ez egy eldöntött tény volt! Hát, aztán így is alakult, a hatalmat át is tudták menteni. Először a gazdasági hatalmat. Hiába volt az MDF-nek tömegbázisa, a muníció a volt kommunisták kezében volt. Beszivárogtak. Az aktákat, a múltat kideríteni… Azokat mind eltüntették, bedarálták. Privatizáltak, szétloptak mindent!

R.M.:
Kifosztották a hazát…

D.M.:
A közvagyont, igen. A Gyuri is látta ezt és szerintem nagyon el is keseredett, de azért nagyon bízott. Beszéltem vele, amikor a Kossuth díjat megkapta. Akkor került hatalomra, ha jól emlékszem a FIDESZ-kormány, tehát a választások után rögtön. Boldog volt, hogy a népnek végre megjött az esze, tehát a magyaroknak megjött az eszük, hogy át tudták lépni a saját árnyékukat. És hitt abban, hogy ami most történik ebben a … Hát, erről már nem tudunk vele beszélgetni, de én sejtem, hogy mit mondana most, de ez már más kérdés. Dehát kérdeztél a politikai… Hm…

R.M.:
A csalódása után tulajdonképpen bezárkózott…

D.M.:
Persze, utána még jobban, hisz ő játszott a kommunizmusban, aztán később már egyre kevesebbet.

R.M..
Ez ellentmondás, nem? Vagy egyfajta ellentmondás.

D.M.:
Bicskei (Bicskei Zoltán) írta le, hogy nem kellett igazából, nem akarták őt.

R.M.:
Még egy dolog. Mi a véleményed a Szabados ritmusfelfogásáról? Mennyire volt konkrét elképzelése arról, tehát hogy bőgő-dob összjáték, vagy mennyire szabad, bizonyos parlandó- rubátó dolog. Tehát a jazznek a lüktetése megvan, csak nem metrikus értelemben van meg…

D.M.:
Huuh! Igen, ahogy te mondod, jól mondod, nem tudok mit hozzáfűzni. Ami még nekem érdekes volt, ez az egyik része, de ami úgy érdekes volt, hogy… Nem tudom pontosan megfogalmazni, de a leírt zenében nagyon sokszor volt jelen ilyen triolás, triola-duala párhuzam-ritmus. Gyuri mondta is, hogy ezt ő nagyon fontosnak tartja. Később rájöttem én is, hogy a jazzben a swing is ezen alapszik. Mostanában együtt szoktam játszani egy marokkói emberrel, marokkói zenét próbálunk valamennyire elsajátítani és ugyanígy… Tehát, minden triola alapon van, minden. Végig triola van.

R.M.:
Csak nem egy kiütött triola.

D.M.:
Nem. Ha ott lettél volna a csángófesztiválon…! A csángóknál rengeteg tánc van, ami szintén triola, triola az alapja, a Gyuri ezt sokszor mondta. Én most jöttem rá, ahogy így figyelem, hogy tényleg. Szóval, ez a kulcs, ez a hármas. Amúgy is, a kompozícióban a hármast nagyon fontosnak tartotta.

R.M.:
Ez egyfajta poliritmika, de másféle használattal, tehát nem az Elvin Jones, ott is 2/4, 3/4… Minden egyszerre…

D.M.:
Hát, nem tudom, őneki ez volt az ideája. A parlandóra visszatérve az is egy hatalmas poliritmika, csak van egy belső… Az a nyelvhez is kapcsolódik, a magyar nyelvhez.

R.M.:
Többször utalt erre, szépen ki is fejezi a magyar nyelv hajlékonyságát, azt zeneileg át…

D.M.:
Igen, igen. Mondjuk, csak eszembe jutott. Mondok egy mondatot. Én nem tudom elmondani azt, hogy gondold át, hogy talán induljunk el. És akkor tararara-da-dam-da (ritmizál).

R.M.:
Hangsúlyok… Még akkor is, ha monoton beszélsz, akkor is megvan a tagoltsága, szétválasztása. És ezt meg is csinálta Az esküvőn, fantasztikus ritmusfelfogásban.

D.M.:
Igen, megvan a tagoltsága. Ő ezeket pontosan tudta, nagyon tudatos volt. Először is nagyon érzékeny és tudatos. Ezekre nagyon vigyázott, nem tűrt kompromisszumot és igazából ezért is pusztult bele. Jó, megért egy kort, de nehéz élete volt. De ha kompromisszumot köt, akkor nem tudja megvalósítani a…

R.M.:
Szerintem ő nem is tudott volna kompromisszumot kötni.

D.M.:
Várjál, de volt, amikor tudott! Ez az, hogy nem volt egyértelmű, mert például a Kiss Imrével, aki a zenei vezető volt…

R.M.:
Diplomatikus volt. Tudta, hogy milyen utak kellenek ahhoz, hogy valamit elintézzen.

D.M.:
Igen. Jó, akkor ne nevezzük ezt kompromisszumnak! Tudta azt, hogy fontos ember és azzal valahogy… Konfrontálódott vele, mert volt, hogy ordibáltak egymással, de mégis… Az Imre, a Kiss Imre, milyen különös egy BM-es százados volt. Nem tudom él-e még, de mégis, valahogy adott a Gyurinak lehetőséget. Lehet, ha nem ő ül ott, nem egy BM-százados, hanem… Nem tudni, lehet, hogy akkor még ennyit sem kap.

R.M.:
Az is elképzelhető.

D.M.:
És kapott, a Gyurinak adott lehetőséget! Jó, hát nyilván egy szabad országban egész más… De, hát ugye, mi lett volna ha…

R.M.:
Aztán rengeteg dolgot letörölt ez a Kiss Imre, nincsenek meg a rádiófelvételek.

D.M.:
Nem biztos, hogy ő törölte le. Lehet, hogy ő, ezt nem tudom.

R.M.:
Az sem biztos. Meg azt is mondják, hogy elvitte, mert már akkor tudatában volt az értékének. Ezt talán ő tudná elmondani.

D.M.:
Az is lehet. Meg olyanokat is tudok a Gyuritól, hogy például… Ő mondta el, hogy amikor San Sebastianban megnyertétek a free kategóriát, ott voltál, együtt nyertétek meg, és utána állítólag rengeteg meghívást kapott az Interkoncerten keresztül és kitudódott, hogy ezeket mind átirányították másnak, magyarán nem engedték ki. Erről tudsz?

R.M.:
Nem, ilyenformán nem.

D.M.:
Ezt ő mondta, ő mesélte, ezekről mi beszélgettünk…

R.M.:
Ez elképzelhető, mert ez történt a Syrius-szal, gyakorlatilag ez történt a Rákfogóval…

D.M.:
Ez konkrétan egyszer csak a tudomására jutott, hogy őt meghívták ide is, meg oda is és azt mondták, hogy nem ér rá. Amikor ezt megtudta, akkor fogta magát és bement az Aczél Györgyhöz, vagyis bekérette magát. Ott elmondta, hogy hogy van ez!? Küzdött, próbált… Aztán nem tudom, lehet, hogy annak lett valami pozitív következménye, bár szerintem nem. A minisztériumba is többször bement, tehát próbálta a saját ügyeit képviselni.

R.M.:
És jól tette. Mert kényszeredetten felléptették a Szabados együttest az Erkel színházban, ami botrányba fulladt a Rhoda Scott miatt, de szerintem azt a Gyuri talpalta ki kerülő utakon. Bement az egyik ajtón vagy a másikon, ahová kellett, mert senki nem ajánlotta fel neki, hogy „na, gyere, csináljatok egy lemezt”.

D.M.:
Azt akartam mondani én is, hogy ő harcolt a saját zenéjéért. Ha nem harcol, akkor ennyi sem lett volna. Én is tanúja voltam olyannak, hogy játszottunk Debrecenben és akkor ott ültek bent más zenészek és ujjal mutogatva röhögtek rajtunk. Nagyon rossz érzés volt! Az olyan húúú! Figyelj, ma már lehet, hogy túl tudnám tenni magam rajra, akkor is túltettem, de tudom, hogy a Gyurinak nagyon rosszul esett… Meg aztán ezek még inkább bezárták őt, dacossá tették.

R.M.:
Nem törték meg!

D.M.:
Nem, nem, az biztos, hogy nem! Dacos lett és annál inkább eltávolodott… Hát, az a végén nekem is szólt ám! Emlékszem a… Mert ugye, én is otthagytam és akkor a végén, amikor az utolsó koncertje volt, ami közös koncert volt a MÜPA-ban volt neki egy zenéje, egy kompozíciója. Az volt a címe, hogy Büszke magány… emlékszem, ez volt a címe. (…)

R.M.:
1986-ban kezdődött szerinted a betegsége? Én ’91-től tudom, hogy miután diagnosztizálták… Tehát, nagyon sok tényező sorra került, ami megrövidítette az életét és mivel túlérzékeny, én úgy fogalmaznám, hogy  túlérzékeny volt, bizonyos dolgokra alapozván. Az hogy érzékeny volt az tökéletes, az átjön a zenéjén is. Egy őszinte ember volt, nem törték meg, csak ő ment bele tönkre egészségileg, csoda, hogy ennyi ideig élt… Te jössz, ez interjú (nevet)!

D.M.:
Várjál! (…) Igazából úgy látom, hogy ő végig küszködött, harcolt. Egyébként nagyon sokan abban az időben, nem akarok párhuzamot húzni, de nagyon sok embert, Nagy Lászlótól kezdve Latinovitsig (Latinovits Zoltán) ugye beledöglöttek ebbe a harcba, meg sokan… Soós Imre… Tehát, most a nagy szellemeket mondom, és a Gyuri is beledöglött ebbe… Van egy ilyen népdal szöveg, most már egy ilyen stádiumban vagyunk. Meg a Halmos Béla is említve volt, meg a Sebő. A népzene: „Meg kell a búzának érni, ha minden nap bánat éri”. Tehát, amikor az egész élet azzal telik el, hogy egy olyan elhivatott művész ember, mint ő volt, hogy állandóan küszködni kell minden nap azért, hogy őbenne vagy egy energia, amit a legnagyobb jó szívvel, vagy hogy mondjam, nem jó a mondat összetétel. Tehát, a legtisztább erővel, tehetséggel szeretne leütni, hogy most már vannak a virtuózok, meg egyéb ilyen műsorok, ahol próbálják felkarolni a gyerekeket, akkor nem így volt! Hanem, ha volt egy olyan ember, mint a Szabados, meg volt még egy néhány, azoknak küszködni kellett azért, hogy egyáltalán fölléphessen. Nem is, hogy elismerjék…

R.M.:
Egyáltalán a lehetőség, hogy játsszon valahol…

D.M.:
Igen. És, ugyanakkor meg el is ismerték bizonyos helyeken, ahova nagy nehezen kijutott, ugye említve volt San Sebastian, ahol együtt voltatok. Sajnos, vagy hála jó istennek magyarok vagyunk, de ebben a közegben mégis ez a következmények nélküli ország. Hiába nyertek ők díjat, vagy nyertetek San Sebastianban, nem számít. Ugyanúgy minden nap újra kellett kezdeni, de az a fajta megnyilvánulás, ami egy zenésznek a lételeme, az…

R.M.:
A lételeme!

D.M.:
… az megvalósuljon, ezzel küzdött 70 éves koráig. És, persze, hogy megbetegszik, nem lehet egy ostromlott állapotban élni 40 éven keresztül!

R.M.:
Főként elhivatottság, elkötelezettség, őszinteség, nyitottság, amilyen ő volt. Nem?

D.M.:
Így van.

R.M.:
Annál sebezhetőbb vagy, holott ő…

D.M.:
Egy támasz… Hát ilyen felszálló pálya kell! Ez most egy nagyon rossz hasonlat, bocsánatot kérek… Egy madárnak kell egy tér, hogy meglássa a nagy teret, amire vágyik, és amire hivatott, és röpüljön! Alá kell tenni egy talajt! Ő ezt soha nem kapta meg, ezt a talajt.

R.M.:
Nem, hogy nem kapta meg, kivontál alóla a talajt. Szándékosan vagy nem szándékosan, tehát ez számomra, hogy én is hozzáfűzzem, azért bántó és sértő, és ezért nem volt úgynevezett rendszerváltás, hogy sokkal kevesebb lehetősége volt fellépni. Ennyit a talajról. És a bámulatos az egészben, hogy a Gyurit valójában nem törte meg, viszont egészségileg meg ráfizetett, tehát elfáradt, ahogy Te mondod, „beledöglött”. És ebben nem az elismertség, mert a Kossuth díjat is megkapta, ez a legnagyobb elismertség, de most már nem annyira elismertség, mert annyian kaptak Kossuth díjat, hogy nem érdemelték meg. Ő megérdemelte, jóval előbb megérdemelte volna! De nem is a Kossuth díjat, hanem sokkal fontosabb lett volna számára, hogyha nyitnak lehetőséget. Mint ahogy a Demszky (Demszky Gábor) nem adott neki lehetőséget, ahogy ma este mondtad, hogy egyáltalán be lehessen mutatni darabot, amit már előtte siker volt Franciaországban vagy a Salzburgi fesztiválon… Én pontosan ezt nem tudom összeadni. Tehát, hogy ez neki valójában mennyire fájó volt vagy lehetett. De viszont a bámulatos benne az, hogy ez nem törte meg, tehát nem akadályozta meg abban, hogy tovább gondolkodjon, ahogy ő mondta, ő ott lép fel, ahova meghívják. Az mindegy, hogy Törökbálinton vagy a Vajdaságban, mindegy. Te is.

D.M.:
Bocs, ezt kapcsoljuk ki!

R.M.:
Nem kapcsoljuk ki, nem, ez nekünk van idetéve!

D.M.:
Abban abszolút egyetértek vele, lehet, hogy ilyen módon én is hozzá kapcsolódom, merthogy nem igaza van?! Hát, ahova meghívnak, oda jó szívvel mész, jó szívvel fogadnak. Ahogy József Attila mondja, hogy az olvassa versemet, aki engemet szeret. Meg népdal szövegben is megvan. Igen, mert ha ez nem így van, akkor megette a fene az egészet! Nemcsak arról, hogy a menedzser kikapálja az utat, hogy itt most fölléptet minket, majd beharcolunk…

R.M.:
Itt van egyfajta párhuzam te és a Szabados között, az őszinteség… Nem lesz nyilvános (nevet), csak egyszer visszahallgatjuk. Na, mesélj!

D.M.:
Szóval, nem tudom. Te ugyanígy benne voltál, és nem véletlenül mentél ki Amerikába.

R.M.:
Én is érzékeny voltam, de én valahol tudatosan próbáltam kiszűrni, hogy ne legyek érzékeny, mert akkor belehalok. Ő meg beledöglött, ahogy te fogalmaztál. De tényleg, érzékeny volt és ő meg is akarta valósítani. Engem ne hozzál bele ebbe, ne keverjél össze dolgokkal, mert én nem akartam. Nem akartam és nem is tudtam, és nem is volt lehetőségem rá, tehát én egy más kategória vagyok.

D.M.:
Hát, Te máshogy döglöttél bele (nevet). Te nem döglöttél bele, de az az idő…

R.M.:
Hát, ha őszinte tudnék lenni magammal, akkor lehet, hogy mást mondanék, de szerintem nem döglöttem bele. A zene fontos volt, a mai napig fontos, de sokkal többet tudok a zenéről, mint régen tudtam, de akkor őszinte volt, egyszer talán mondtam is valamelyik interjúban. Most sokkal többet tudok, csak nincs meg az a fontossága, amit annak idején jelentett. Tehát, valójában nem is tudnám megvalósítani azt, amit valaha szerettem, amit valójában nem is tudom, hogy mi az, amit szerettem volna, viszont te szerencsére például, te meg tudtad valósítani (nevetnek).

D.M.:
Várjál, még valamit szeretnék mondani a Gyurival kapcsolatosan…
Felszolgáló: Éjfélkor be kell zárni…

R.M.:
Már éjfél van? Kizárt dolog, most sötétedett be!

D.M.:
Éjfél van.

R.M.:
Éjfél van, ez igaz?! A hölgyeket is meginterjúvolom (nevetnek)! És mi a véleménye arról… (nevetnek)

D.M.:
Misikém, szerintem…

R.M.:
Na jó!